Több tucatnyi tüntetőt vonnak felelőségre Görögországban

Athén |

<p>Görögországban vasárnap negyvenhárom embert gyanúsítottak meg azzal, hogy előző nap Athén központjában részt vett a rendőrök és demonstrálók között kirobbant összetűzésben.</p>

A görög fővárosban mintegy ötezren vonultak szombaton az utcára, hogy megemlékezzenek egy rendőrök által agyonlőtt diák hat évvel ezelőtti haláláról. A rendőrség tájékoztatása 296 embert előállítottak, és ebből 43-at őrizetbe vettek. Tizenkét rendőr megsérült.

Ez volt az elmúlt évek egyik leghevesebb tiltakozása. A városközpontból a diák halálának helyszínére tartva a tömeg boltokat és buszmegállókat rongált meg, valamint kifosztott egy üzletet és az utcán felgyújtotta az onnan kirámolt ruhákat.

Végül a tüntetők a diák halálának helyszínén, a szélsőbaloldali és anarchista csoportok fellegvárának számító Exarcheia negyedben összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, akik könnygázzal és paprika spray-vel próbálták feloszlatni a randalírozó tömeget.

A 15 éves Alexandrosz Grigoropulosz halála 2008 decemberében Görögország-szerte hetekig tartó, példátlanul erőszakos zavargásokat váltott ki. A fiút egy rendőr gellert kapott lövedéke ölte meg. 2010 októberében a gyilkos lövésért felelős, idén 39 éves rendőrt egy bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?