Több tucat civil vesztette életét Moszulban

Moszul |

<p>Legalább harminc moszuli civil vesztette életét a héten a dzsihadisták kezén lévő kerületek ellen végrehajtott légicsapásokban - mondták el péntek este helyi lakosok.</p>

Szemtanúk beszámolója szerint legalább három rakéta csapódott be a nyugati-moszuli al-Dzsadída körzetben csütörtökön. A támadás célpontja valószínűleg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik magas rangú tagjának, Harbi Abdel Kadernek a háza volt. Kader nem volt otthon a légicsapás idején, amelyben azonban családjának több tagja életét vesztette. A helyiek nem tudták megállapítani, hogy a Washington vezette nemzetközi koalíció vagy az előrenyomuló iraki erők hajtották-e végre a támadást.

A Moszult kettészelő Tigris folyótól nyugatra fekvő területek továbbra is a szélsőségesek kezén vannak, míg a város keleti felét csaknem teljesen visszafoglalták az iraki erők.

Az iraki elitalakulatok szombaton folytatták harcukat a moszuli egyetem visszaszerzéséért. Az épületegyüttes körül, amelynek területére pénteken sikerült először behatolniuk, heves harcok folynak, de a terrorelhárítás bizakodó.

A következő órákban teljesen megtisztítjuk a környéket a dzsihadistáktól - mondta Abdelvahab asz-Szaadi altábornagy.

Katonai tisztségviselők szerint az Iszlám Állam által korábban helyi főhadiszállásként használt moszuli egyetem visszafoglalása fontos stratégiai siker lenne, és lehetővé tenné, hogy az iraki erők gyorsabban haladjanak a Tigris irányába, amelynek partjáról már lőni tudnák az IÁ nyugati hadállásait.

Az ENSZ úgy tudja, hogy a felsőoktatási intézmény kutatásra használt nukleáris készletei a szélsőségesek kezére kerültek, amikor azok 2014-ben elfoglalták a térséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?