Több mint hétszáz civilt ölt meg az Iszlán Állam Moszul ostroma során

Genf |

<p>Legalább 741 embert ölt meg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet az iraki hadsereg által több hónapig tartó harcokat követően júliusban felszabadított észak-iraki nagyváros, Moszul ostroma során - jelentette csütörtökön az ENSZ.</p>

Több mint 2500 civil vesztette életét abban az ostromban, amelynek célja az volt, hogy felszabadítsák a várost az Iszlám Állam uralma alól, a legtöbb áldozat a dzsihadisták támadásaiban lelte halálát - közölte Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elmondta: olyan bűncselekményekről van szó, mint a civilek tömeges mértékű elrablása, polgári lakosok ezreinek elő pajzsként való felhasználása, lakhelyeik szándékos bombázása, a városból menekülő civilek legyilkolása.

Al-Husszein szerint az Iszlám Állam népirtást, háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el Moszul ostroma során. A (gyilkosságokért) felelős személyeknek felelniük kell bűncselekményeikért - tette hozzá közleményében az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki azt javasolta az iraki vezetésnek, hogy ez ügyben forduljon a Nemzetközi Büntetőbírósághoz, a helyzet "azonnali" tisztázása végett. 

A világszervezet által készített jelentés ezenkívül 461 olyan polgári halottat említ, akik a Moszult ért légicsapásokban vesztették életüket. Az ENSZ szerint ugyanakkor szinte az összes ilyen esetben lehetetlen meghatározni a felelősöket e civilek haláláért.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az az Iszlám Állam egyik utolsó fellegvárának számító, észak-iraki nagyváros felszabadítására, és hónapokig tartó harcok után, július 10-én vették azt be.

Az iraki migrációs ügyekért felelős minisztérium egyik jelentése szerint legalább 819 000 ember volt kénytelen elhagyni otthonát az észak-iraki ninivei kormányzóságban az ostrom következtében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?