Több száz ukrán rekedt Izraelben és a Gázai övezetben

izraeli-palesztin konfliktus

Kijev információi szerint mintegy 450 ukrán állampolgár rekedt a harcok miatt Izraelben és a Gázai övezetben – mondta el Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő egy keddi tévéműsorban.

A diplomata pontosította, hogy ennyi állampolgár lépett eddig kapcsolatba az ukrán műveleti stábbal.

„Ami azokat az ukránokat illeti, akik felvették a kapcsolatot a műveleti stábbal, mert nem tudták elhagyni Izraelt a járatok törlése miatt, ők körülbelül háromszázan vannak Izrael területén, 150-en pedig a Gázai övezetben. Utóbbiak jelezték, hogy távozni szeretnének” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette, hogy három ukrán veszíthette életét, közülük kettő Izraelben, egy a Gázai övezetben. Egyelőre a külügyminisztérium két ukrán nő halálhírét erősítette meg, a harmadikról szóló információkat még ellenőrzik.  

Nyikolenko kiemelte, hogy három nap alatt állították fel a térségben rekedt ukránok megsegítésére létrehozott a műveleti központot, amely ez idő alatt több mint hétszáz állampolgári megkeresést dolgozott fel.

„Az elmúlt nap folyamán ukrán diplomaták hét eltűnt ukrán állampolgárt találtak meg Izrael déli részén, ők most már biztonságban vannak. Nagykövetségünk hat családnak is segített ideiglenes lakhelyet találni Izraelben. Egy ukrán kisfiút tegnap mentettek ki a harcok övezetében. Jelenleg kezelésben, pszichológiai támogatásban részesül, és a diplomaták szerezik hazatérését” – mondta még el a szóvivő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben értekezett az ukrán titkosszolgálatok vezetőivel és diplomatákkal az izraeli, valamint általában a közel-keleti helyzetről. „A rendelkezésre álló, nagyon egyértelmű információk alapján Oroszország érdekelt abban, hogy háborút szítson a Közel-Keleten, hogy a fájdalom és a szenvedés új forrása gyengítse a világ egységét, szakadásokat és ellentmondásokat okozzon, és ezáltal segítsen Oroszországnak elpusztítani a szabadságot Európában. Látjuk, hogy az orosz propagandisták örvendeznek. Látjuk, hogy Moszkva iráni barátai egészen nyíltan segítik azokat, akik megtámadták Izraelt. Mindez pedig sokkal nagyobb fenyegetést jelent, mint amit a világ jelenleg érzékel. A múlt világháborúi pontosan a helyi agressziókból robbantak ki” – fogalmazott Zelenszkij hétfő este a Telegramon közzétett üzenetében. Az elnök leszögezte: „tudjuk, hogyan kell ellensúlyozni ezt a fenyegetést, és készülünk a megfelelő lépésekre”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?