Még nem lehet tudni, földi eredetűek-e az objektumok.
Több száz UFO-t érzékelt az amerikai hadsereg
Az Egyesült Államok Hírszerző Közössége 510 azonosítatlan jelenséget észlelt az égen. A jelentés szerint az új észlelések csaknem felét emberi eredetűnek nyilvánították.
Több mint 100 objektumot azonban egyáltalán nem tudtak azonosítani. A jelentés szerint az UFO-találkozások továbbra is „az érzékeny légtérben fordulnak elő, ami potenciális biztonsági aggályokat vet fel”.
A 366 új jelentésből 26-ot drónként, 163-at léggömbként, hat légi tárgyat pedig „szennyeződésként” identifikáltak. 171 megfigyelés nem jellemezhető, ami azt jelenti, hogy nincs elegendő információ az azonosításhoz.
A jelentéseket a légkörben előforduló anomáliákkal foglalkozó hivatal vizsgálja. Új, titkosított dokumentumuk szerint az azonosítatlan jelenségekkel való találkozások elemzésére fognak összpontosítani, és együttműködnek a titkosszolgálatokkal azok további értékelésében.
„Semmit nem láttunk, ami miatt azt feltételezhetnénk, hogy a megfigyelt objektumok bármelyike földönkívüli eredetű lenne” – írta Ronald Moultrie, a hírszerzésért és biztonságért felelős védelmi miniszter helyettese. Annak a megállapítása, hogy az UFO-k valóban földi eredetűek-e, még mindig folyamatban van.
„Mivel nem tudjuk meghatározni, pontosan milyen entitások is ezek az ismeretlen tárgyak, feltételezzük, hogy potenciális veszélyt jelenthetnek, ezért komolyan kell vennünk” – mondta Moultrie.
(refresher.sk, cszs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.