Több száz szélsőjobboldali tüntetett Berlinben Merkel távozását követelve

Berlin |

<p>Több száz szélsőjobboldali tüntetett Berlinben Angela Merkel német kancellár távozását követelve szombat éjszaka.</p>

A rendőrség kísérte a tiltakozókat, akik az egykori zsidó negyeden keresztül haladtak. A hatóságok egy helyen erővel távolítottak el egy útakadályt, amelyet a szélsőbaloldali tüntetők emeltek a menet útjában.

A megmozdulás a német főváros főpályaudvarától indult, ahol a szónokok bírálták a kormánynak azt a döntését, amellyel nagy számban fogadott be menekülteket az országba. A mintegy 550 fős tömeg azt skandálta, hogy "Merkelnek mennie kell".

Winfrid Wenzel, a berlini rendőrség szóvivője azt mondta, hogy az esemény viszonylagos nyugalomban zajlott, ha nem veszik figyelembe az ellentüntetők kísérleteit a rendőrkordon áttörésére. Hozzátette, hogy mintegy 200 tüntető jutott el az Alexanderplatzra. A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy őrizetbe vettek-e valakit, illetve, hogy megsérült-e valaki a demonstráció alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?