Több száz gyermeket szabadítottak ki embertelen körülmények közül

Mexikóváros |

<p>&nbsp;Több mint négyszáz gyereket szabadítottak ki rendőrök egy mexikói otthonból, ahol gyakorlatilag fogva tartották, koldulásra kényszerítették és szexuális zaklatásnak tették ki őket - közölték a hatóságok helyi idő szerint kedden este.</p>

A hivatalos közlése szerint az ország nyugati részén, Michoacán szövetségi államban lévő otthonban embertelen körülmények között élt több száz gyerek és felnőtt, egyebek mellett megrohadt étellel etették őket, a földön, patkányok, kullancsok és bolhák között kellett aludniuk, és sokuknak egyáltalán nem engedték, hogy elhagyják az otthon területét.

"Mélységesen meg vagyok döbbenve, nem számítottunk arra, hogy ilyen állapotokkal találkozunk az otthonban" - mondta az eset kapcsán Salvador Jara, Michoacán állam kormányzója. Az akció során az otthonból 458 gyereket és 138 felnőttet szabadítottak ki. Az otthon tulajdonosát és nyolc dolgozóját őrizetbe vették.

Az otthonnal kapcsolatban azután indult nyomozás, hogy tavaly öt szülő feljelentést tett a hatóságoknál, mert nem engedték meg számukra, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket. Az egyik feljelentést tett szülő egyébként maga is az otthonban született és nőtt fel, ahonnan csak 31 éves korában engedték el. Két gyermekét azonban az otthon tulajdonosa azóta sem engedte szabadon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?