Több mint százezren tüntettek a francia kormány járványpolitikája ellen

Emmanuel Macron

Több mint százezren tüntettek Franciaországban a párizsi kormány járványpolitikája ellen szombaton, amellyel az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét.

Országszerte 105 200-an vettek részt a megmozdulásokon, csak Párizsban 18 ezren vonultak utcára - közölte a belügyminisztérium.

Zavargásokra is sor került, amelyekben tíz rendőr megsérült. Harmincnégy embert előállítottak.

A december 18-i tiltakozáson negyedennyien vett részt.

Emmanuel Macron francia elnök a héten azt mondta: kifejezetten bosszantani szeretné az oltatlanokat. Szavai országszerte nagy felzúdulást keltettek. A francia nemzetgyűlésben is heves vita kerekedett csütörtökön, amikor első olvasatban elfogadták a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A javaslatot a jobboldali ellenzéki többségű szenátus a jövő héten vitatja meg a végszavazás előtt.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.

Január 15-étől - a törvénytervezet értelmében - ezekre a helyekre kizárólag a háromszor oltottak léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig nem vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A tervezet 12 éves kortól írja elő az igazolás használatát, de az ellenzéki képviselők javaslatára az iskolai rendezvényekhez csak 16 éves kortól lesz kötelező az oltási igazolás.

Az intézkedéssel a kormány nyomást akar gyakorolni arra a csaknem 5 millió emberre - az oltásra jogosultak 9 százalékára -, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást. Franciaországban jelenleg felfutóban van a járvány az omikron variáns miatt. Egészségügyi források szerint több mint 3800 embert ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 303 669-cel nőtt a fertőzöttek száma, és 143-mal a halálos áldozatoké. A járvány kezdete óta legalább 125 349-en vesztették életüket Covid-19-ben.

A franciák 79 százaléka megkapta már az első oltását, 77,1 százaléka pedig a másodikat is. Több mint 28,2 millió embernek az emlékeztető oltást is beadták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?