<p>Több mint ötezer migránst hívott közös imára Ferenc pápa január 17-re, a migránsok és menekültek világnapjára a vatikáni Szent Péter-bazilikába - közölte pénteken az olasz püspöki konferenciához kötődő Migrantes Alapítvány.</p>
Több mint ötezer migránst hívott közös imára Ferenc pápa
Vatikánváros |
Az esemény során, amely a katolikus egyház jubileumi évi rendezvénysorozatába illeszkedik bele, a menedékkérők és migránsok a Szent Péter téren hallgatják majd meg a pápa vasárnapi üzenetét. Ezután a bazilika szent kapuján léphetnek be a templomba: ezt a kaput az irgalmasság szentéve alkalmából maga a pápa nyitotta meg. A bazilikában a misét Antonio Veglio bíboros, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsának elnöke celebrálja majd. A katolikus tanok szerint a hívő megtisztulhat bűneitől, ha a bűnbánat szellemében halad át egy szent kapun. A csoporthoz az olasz Lampedusa szigetnél elsüllyedt migránshajók fájából készült, a pápa által 2014-ben megáldott keresztet hordozó zarándokok csatlakoznak majd. Az áldozati ostyát három emberölésért elítélt milánói rab sütötte. Ez a Migrantes Alapítvány szóvivője szerint "arról tanúskodik, hogy a Krisztus szeretete által való megmentés szüksége mindent embert megérint".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.