Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok tavaly

Fehérorosz válság

Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok, és 900 bűntetőeljárás indult a tavalyi kormányellenes tüntetések kapcsán - közölte a Vjaszna nevű emberi jogi szervezet szerdán.

"Tömeges méreteket öltött a békés tüntetők őrizetbe vétele és letartóztatása 2020-ban. A választási kampány májusi kezdetétől az év végéig több mint 33 ezer fehérorosz állampolgárt vettek őrizetbe, a többségüket szabadságvesztésre, illetve súlyos bírságokra ítélték a törvényszékek" - olvasható a jogvédők honlapján.

A Vjaszna szerint a hatóságok fokozottan élnek a büntetőjogi felelősségre vonás eszközével politikai indíttatásból. Az ügyészségi tájékoztatókból 103 ítéletről, illetve több mint 900 bűntetőeljárásról tudnak a jogvédők, és mintegy 650 érintett személy neve ismert. A Vjaszna állítása szerint közülük 169 ember politikai fogolynak minősíthető.

A jogvédők  a fehérorosz újságírói szövetségre hivatkozva közölték azt is, hogy a hatóságok nyomást gyakoroltak a sajtósokra, akadályozva a tevékenységüket. Eddig összesen 477 újságírót állítottak elő, 97-et közülük elzárásra ítéltek. Jelenleg 19 újságíró raboskodik börtönökben.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító, 66 éves Aljakszandr Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával.
Az azóta tartó hét végi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett valamifajta alkotmányreformot ígért. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, s a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?