Több halálos áldozata is van a földrengésnek Japánban

Tokió |

<p>Tizenkilencen haltak meg a Japán délnyugati Kumamoto prefektúrájában pénteken történt nagy erejű földrengés következtében, és több mint ötszáz embert szállítottak kórházba különféle sérülésekkel - közölték a japán hatóságok.</p>

Az ugyanott bekövetkezett előző napi földrengésben tízen haltak meg, így összességében 29 áldozata van a harmadik napja folytatódó rengéseknek Kumamotóban. A tűzoltóság feltételezi, hogy vannak még emberek a romok alatt.

Szombati hírügynökségi jelentések szerint Kumamoto-szerte súlyos károkat okoztak a földmozgások. Elsősorban a falvakban nagy a pusztítás, ahol sok a faépület. A prefektúra szinte egész területén szünetel az áram- és gázszolgáltatás.
    
Helyi lakosok arról számoltak be, hogy a földrengések által kiváltott földcsuszamlás következtében összedőlt egy kétszáz méteres híd a Kuro folyón, de egyelőre nem tudni, hogy vannak-e ott áldozatok. Napközben általában nagy a forgalom ezen a hídon, mivel egy autópálya közelében van.
    
A hatóságok arra szólították fel a helyi lakosokat, hogy ne menjenek faépítmények közelébe. 
    
Szombaton rendkívüli ülést tart a kormány. 
    
A meteorológiai szolgálat arról is hírt adott, hogy kitört a Kumamoto prefektúrában lévő Aszo vulkán. Kisebb kitörésről van szó, a tűzhányó száz méter magas hamuoszlopot lövell ki magából.
    
Az NHK állami tévé híradása szerint a pénteki földrengés 7,3-as fokozatú volt (az első amerikai és a japán becslések ehhez képest némi szórást mutattak). A rengés fészke Kjúsú szigetén lévő Kumamoto városa mellett volt 12 kilométeres mélységben. Azóta számos utórengés volt, közülük kettő is elérte a Richter-skála szerinti 7,1-es fokozatot.
    
A pénteki első földrengés ugyanolyan erős volt, mint az 1995-os kóbei, amely közel 6400 emberéletet követelt. 
    
A híradások szerint a térségben gyakorlatilag nagyjából tízpercenként történnek utórengések. A japán meteorológiai szolgálat szerint ez így folytatódhat még néhány napon át. 
    
Kumamotóban csütörtökön kezdett rengeni a föld, néhány óra leforgása alatt már akkor két erős földrengés rázta meg térséget. A Richter-skála szerinti 6,5-es fokozatú volt az első, amelyet több utórengés követett, volt köztük egy 6,4-es erősségű is. A csütörtöki földrengésekben is kilencen haltak meg, és több mint ezren megsérültek.
    
A csütörtöki és pénteki rengések epicentruma mindössze 120 kilométerre volt a jelenleg működő egyetlen japán atomerőműtől, a szendai létesítménytől. A földmozgások mindazonáltal nem okoztak üzemzavart.
    
A 2011. március 11-ei földrengés következtében kialakult hatalmas szökőár után - amely súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva - Japánban leállították mind a 48 atomreaktort.

A földrengés okozta pusztításról az alábbiakban az usatoday.com összeállítását láthatják:
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?