Több ezren tüntettek Venezuelában az élelmiszerhiány miatt

Caracas |

<p>Az ellenzék felhívására több ezren tüntettek Venezuelában Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen a boltok akadozó élelmiszer-ellátása és az elszaladó infláció miatt.</p>

A demonstrálók a venezuelai ellenzéki szövetség, a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) felhívására vonultak a főváros, Caracas utcáira szombaton. Eközben az elnök megismételte korábbi véleményét, miszerint az országban gazdasági háború zajlik. Azzal vádolt meg vállalatokat, hogy ártani akarnak a népnek, és rejtegetik az élelmet. 

Henrique Capriles, az ellenzék vezéralakja ezzel szemben Nicolás Madurót tette felelőssé a kialakult helyzetért. Egy másik ellenzéki politikus, María Corina Machado volt képviselő úgy vélekedett, hogy a kormány a végnapjait éli. "Maduro maga a káosz" - mondta a tüntetésen.

A venezuelai gazdaság recesszióban van, és hónapok óta küzd a kőolaj egyre csökkenő árának hatásai ellen. A dél-amerikai állam devizabevételeinek 90 százaléka az olajkereskedelemből származik. Az országban tavaly 60 százalék feletti volt az infláció, a venezuelaiak év eleje óta arra kényszerülnek, hogy sorba álljanak a szupermarketek előtt, hogy hozzájussanak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a liszt. 

Hiánycikk több higiéniás termék, többek közt a babapelenka is. Sok terméket hetek óta nem lehet kapni, a boltok polcai üresek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?