Több ezer embert evakuáltak a Spanyolországban pusztító erdőtüzek miatt

Chilében hatalmas erdőtűz pusztít az ország középső részén
Madrid |

Több mint háromezer embert kellett evakuálni szerda éjjel erdőtűz miatt a dél-spanyolországi Costa del Sol régióban – jelentette az RTVE spanyol televízió.

Eddig tisztázatlan okból szerda délután csaptak fel a lángok, amelyek csütörtökön a Málagától nagyjából száz kilométerre nyugatra fekvő Benahavist és Pujerrát fenyegetik.

Mintegy ötszáz ember dolgozik a lángok eloltásán, amit a nehezebben megközelíthető helyeken nehezít a 30 Celsius-fok feletti hőség, a szárazság és az erős szél. Eddig három tűzoltó könnyebben megsérült. Az előrejelzések szerint már csütörtök délután, illetve a következő napokban csökkenhet a szél ereje.

Épületekben a hatóságok tájékoztatása szerint eddig nem keletkezett kár. Arról nem érkeztek hírek, hogy az evakuált emberek között vannak-e turisták.

A régióban tavaly szeptemberben hat napon keresztül égtek az erdők, akkor több mint 9 ezer hektár terület égett le. A hatóságok gyújtogatásra gyanakodtak, de a feltételezett elkövetők ellen végül nem sikerült eljárást indítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?