Több ember életét követelte egy merényletsorozat Irakban

Bagdad |

<p>Legalább 13 ember életét vesztette két pokolgépes merényletben pénteken Bagdadban, de több halottja van az Irak déli részében lévő Bászra kormányzóságban elkövetett támadásoknak is, amelyek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.</p>

Az asz-Szumaríja állami televízió helyi tisztségviselőkre hivatkozva úgy tudja: két, autókba rejtett pokolgép lépett működésbe az iraki főváros délnyugati részében fekvő, síiták által lakott Abu Dasír nevű kerületében. A 13 halott között négy rendőr is volt, emellett legalább 20 sebesültről tudni.

A névtelenséget kérő tisztségviselők elmondták: az első támadás egy rendőrségi ellenőrző pontot ért péntek este, majd pillanatokkal később egy másik robbanás rázott meg egy civilekkel teli utcát a közelben.

Egy terrorista szervezet sem jelentkezett a bagdadi merényletek elkövetőjeként, ugyanakkor úgy tűnik, azok az Iszlám Állam kézjegyét viselik.

Szintén autóba rejtett pokolgépek robbantak a nap folyamán egy autópályán a déli fekvésű Bászra kormányzóságban. Két iraki katona, egy közlekedési rendőr és ismeretlen számú, busszal utazó civil vesztette életét a kettős támadásban, amelyet öngyilkos merénylők követtek el az ország déli felében lévő olajmezők melletti ellenőrzőpontokon - közölte az iraki belügyi tárca. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. 

Helyi tisztségviselők szerint az olajkitermelésre nem voltak kihatással a merényletek, de a rendőrséget a legmagasabb készültségi fokba helyezték. Pokolgépes merényletek viszonylag ritkának számítanak Irak déli részében, amely az ország olajkitermelésének zömét adja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?