Több bérlakás épülhet

Pozsony. Lakásépítésünk korántsem a kormány elképzelései szerint alakul, az építésügyi tárca így mindent megtesz azért, hogy javítson az eddigi eredményeken.

A kormánynak már a holnapi ülésén döntenie kellene az Állami Lakásfejlesztési Alap által támasztott feltételek enyhítéséről.

Ezúttal is a bérlakásépítésre összpontosítanak. Ezek esetében ugyanis pontosan meghatározták, hogy az egy négyzetméterre átszámított kiadások után milyen állami támogatás jár a bérlakásokat építő községeknek. ĺgy például idén legfeljebb 50 százalékos támogatáshoz juthattak azok, akiknél az egy négyzetméterre átszámított építkezési költségek az új lakás építésénél nem haladták meg a 15 400 koronát. Ezeket a határértékeket a minisztérium évente módosíthatja a statisztikai hivatal építőipari fogyasztói árakról kiadott jelentése alapján. Mivel a községek egy része az év vége felé inkább kivárja az új limitek közzétételét, a bérlakásépítés lelassul. A minisztérium ezért azt javasolja, hogy már most döntsön a kormány az új határértékekről, hogy ezek már november 15-e után érvényesek legyenek. Mivel az idei első háromnegyedévben az építőipari fogyasztói árak 7%-kal emelkedtek, és a minisztérium nem vár jelentős változást, a határértékeket is ennyivel emelné. Ha a kormány elfogadja a minisztérium javaslatát, akkor november 15-től az új bérlakások építése esetén 50 százalékos támogatást kaphatnak azok, akik négyzetméterenként 16 500 koronás költséggel dolgoznak, 40%-osat kapnak, akik 16 501–17 700 koronával és 30%-osat a 17 701–18 800 koronával építők. Jelenleg tárcaközi egyeztetésen vannak, és pozitív elbírálás esetén már jövő év januárjában életbe léphetnek a magánszemélyeket érintő változtatások is. A 35 éven felüliek esetében a tárca a hitel felső határát a jelenlegi 350 ezer koronáról a duplájára emelné. Megmarad azonban a 20 éves hitelvisszatérítési idő és a 4,4%-os kamat is. Fiataloknak kínált programjában az Állami Lakásfejlesztési Alap a jelenlegi 600 ezer korona helyett legfeljebb 700 ezer koronás hitelt nyújtana, 30 éves visszatérítési idővel és 3,6%-os kamattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?