Tízezrek tüntettek Prágában a tervezett bércsökkentések ellen

Prága |

<p>Több tízezer cseh közalkalmazott tüntetett kedden délután Prágában a jobbközép kormány tervezett bércsökkentési és takarékossági intézkedései ellen.</p>

A prágai kabinet jövőre átlagban tíz százalékkal kívánja csökkenteni a közalkalmazottak havi bérét. A terv felháborodást és tiltakozásokat váltott ki.

A szakszervezetek által megszervezett akción elsősorban rendőrök, tűzoltók, oktatásügyi és egészségügyi alkalmazottak, valamint hivatalnokok voltak az ország minden régiójából. A rendőrség a tüntetők számát mintegy 30 ezerre, míg a szakszervezetek legalább 40 ezerre becsülték.

A résztvevők délelőtt Prága különböző pontjain gyűlekeztek, majd délben a városközpontban lévő Palach térre vonultak, ahol nagygyűlést tartottak. A tüntetők egy csoportja délben a belügyminisztérium elé vonult, s több tucatnyi ember az épület halljába is behatolt. Rendőrségi felszólításra azonban elhagyták a minisztérium épületét.

"Több pénzt, kevesebb bűncselekményt", "Politikusok, a saját fizetéseiteket csökkentsétek", "Nem akarunk csupasz fenékkel utcára kerülni" - ilyen és ehhez hasonló feliratokat lehetett olvasni a transzparenseken. A tüntetők fütyültek, sípoltak és kormány-ellenes jelszavakat skandáltak.

"A megszorító intézkedések szakszerűtlenek és felháborítóak. Tiltakozásunkat az állami alkalmazottak többsége támogatja" - jelentette ki a tüntetésen Alena Vondrová, a közalkalmazottak szakszervezeti szövetségének elnöke.

A kormány, illetve a minisztériumok képviselői az utóbbi hetekben több ízben is tárgyaltak a szakszervezetekkel, hogy megakadályozzák a tüntetést, de a feleknek nem sikerült megegyezniük. Néhány szakszervezet jelezte, hogy október közepére újabb tiltakozó megmozdulásokat szervez.

A tiltakozó akciót a cseh államfő élesen bírálta. "A tüntetések nem jelentenek semmiféle megoldást, a takarékossági intézkedésekre feltétlenül szükség van" - jelentette ki újságírók előtt Václav Klaus. "Ez a korábbi felelőtlen politika következménye, amikor a kormány többet költött, mint amennyit bevételre tett szert" - fejtette ki Klaus. Megjegyezte: ő már régen felhívta a figyelmet a problémára, s szerinte azt sem szabad feledni, hogy hasonló, sőt "sokkal brutálisabb" takarékossági intézkedésekret más európai államokban is sor került.

Csehországban a tavalyi év végén 23 598 korona volt a havi bruttó átlagbér. A közalkalmazotti átlagbér ettőlmintegy 1400 koronával volt magasabb. A közalkalmazotti szférában több mint félmillió ember dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?