Tízezrek tüntettek Londonban az antiszemitizmus ellen

london tuntetes

Tízezrek tüntettek vasárnap Londonban az antiszemitizmus ellen.

A demonstráció főszervezője, a Campaign Against Antisemitism (CAA) nevű civil szervezet vasárnap este közölte, hogy becslése szerint 60 ezren vettek részt a megmozduláson.

Több más közéleti személyiséggel együtt jelen volt Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres lélekszámúra becsült brit zsidó közösség országos főrabbija, valamint Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök.

Johnson újságíróknak a tüntetés után úgy fogalmazott: rendkívül sajnálatos, hogy a demonstrációra egyáltalán szükség volt, de „az antiszemitizmus spórái jelenleg is tenyésznek korhadt padlódeszkák alatt, ahonnan időről időre előjönnek és fertőznek”.

A CAA a tüntetéssel egy időben nyilvánosságra hozta legfrissebb, 3744 ember bevonásával készült felmérésének eredményét, amely szerint a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport Izrael ellen október 7-én elkövetett támadása óta a brit zsidók csaknem kétharmada tapasztalt személyesen ellene irányuló antiszemita incidenseket, vagy tanúja volt ilyen indíttatású támadásoknak.

A Hamász fegyveresei az októberi terrortámadásban 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt a Gázai övezetbe hurcoltak.

Az antiszemitizmus ellen küzdő kampányszervezet vizsgálata szerint a brit zsidó lakosság 69 százaléka nevezte "a korábbinál kevésbé valószínűnek" olyan ruházat és ékszerek viselését, amelyek viselőjük zsidó mivoltára utalnak.

A válaszadók fele mondta azt, hogy fontolóra vette a kivándorlást Nagy-Britanniából az antiszemitizmus erősödése miatt.

A brit zsidó közösség védelmére alakult civil biztonsági szervezet, a Community Security Trust (CST) ugyancsak friss összesítésében közölte, hogy a Hamász október 7-i támadása és november 22. között 1563 antiszemita indíttatású incidensről szerzett tudomást.

A CST szerint ez 546 százalékos emelkedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A szervezet hangsúlyozza: még nem volt példa másfél hónap leforgása alatt ilyen nagyszámú antiszemita támadásra Nagy-Britanniában azóta, hogy az erről szóló adatok rendszeres gyűjtése 1984-ben elkezdődött.

A Hamász támadása után Izrael által indított gázai hadművelet kezdete óta minden szombaton százezres tüntetéseket rendezett Londonban a palesztinok mellett a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport és a Stop the War nevű háborúellenes civil mozgalom.

A most szombati tüntetésen a Scotland Yard 18 embert őrizetbe vett.

A Hamász támadása óta a vasárnapi tüntetés volt ugyanakkor az első olyan megmozdulás, amelyet az antiszemitizmus elleni tiltakozásul tartottak Londonban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?