Tízezer alatt a napi új fertőzöttek száma Csehországban

koronavírus Csehország

Csehországban több mint egy hónap után pénteken újra tízezer alá csökkent a napi új igazolt fertőzések száma.

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombat délelőtt megjelent kimutatások szerint pénteken 9624 új fertőzést jeleztek a laboratóriumi szűrések, ami mintegy 5300-zal kevesebb, mint egy hete.

A járvány terjedését jelző reprodukciós szám pénteken 0,87-re csökkent, azaz mérsékelten szintén tovább javult.

A tavaly március elején kirobbant járvány eddig 24 530 halálos áldozatot követelt.

Az általános helyzet javulása ellenére a halálozások napi száma továbbra is 200 körül mozog, amit nagyon magasnak tartanak. Ezen a héten 878-an haltak meg a koronavírus szövődményeiben

Szorosan összefügg az elhalálozásokkal, hogy a cseh kórházak továbbra is hatalmas nyomásnak vannak kitéve, és az ott kezelt covidos betegek száma csak lassan csökken. Pénteken 8632 személyt kezeltek, 300-zal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Súlyos állapotban 1990 ember volt, ami szintén mérsékelt csökkenést jelez. Szombat reggel a speciális lélegeztetőgépekkel ellátott ágyakból 836, azaz a 24 százalék volt szabad. Az intenzív osztályok teljes ágykapacitásából viszont csak 11 százalék volt szabad.

Folytatódnak a Covid-ellenes oltások is, az első dózissal beoltottak száma egymillió körül mozog, több mint 350 ezren már a második adagot is megkapták – derül ki az egészségügyi tárca statisztikájából. Csehországban csak az Európai Unióban jóváhagyott oltóanyagokat használják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?