Tizenöt terrorista halt meg Maliban

<p>Mauritánia vasárnapi közlése szerint hadseregének katonái 15 terroristát öltek meg a szomszédos Mali területén az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) néven működő száheli terrorista szervezet állásaira pénteken mért támadásukban.</p>

Elesett két mauritániai katona is. Nyolc terroristát elfogtak. A műveletet a mali fegyveres erőkkel összehangolva hajtották végre.

A katonák péntek este csaptak le az AQMI fegyvereseire Mali nyugati részén, a mauritániai határnál fekvő erdős területen, Wagadou település közelében. A katonák légi támogatást is kaptak. A terroristák nehézfegyverekkel válaszoltak rá. A mauritániai katonák végül "teljesen lerombolták" a terroristák egyik táborát.

A mauritániai vezérkar egyik szóvivője szerint az AQMI a térségében megerősített állásokat épített ki, és veszélyezteti Mauritánia nemzetbiztonságát. Ezért döntés született arról, hogy kisöprik onnan a terroristákat, és ezt az elképzelést Algéria, Niger es Mali kormánya támogatja. A négy ország nemrégiben megállapodott abban, hogy együttesen lépnek fel az AQMI ellen. A megállapodás értelmében egy közös, mintegy 85 ezer katonából álló sivatagi járőröző haderőt hoznak létre, hogy felvegye a harcot a terrorizmussal a Szahara déli sávjában, a Száhel-övezetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?