Tizenkilenc hősi halott katonát exhumáltak Magyarországon

exhumalas

Tizenkilenc, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Bács-Kiskun vármegyei Gátér község köztemetőjében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Az igazgatóság szerdán a Facebook-oldalán azt írta: Gátér temetőjében – az 1948-ban készült jelentés szerint – 11 nevesített és 12 ismeretlen magyar katonát temettek el.

A hadisírgondozó osztály munkatársai augusztus 1. és 3. között végezték el a feltárást, amelynek során végül 19 egykori katona maradványát tárták fel. Személyi azonosításra egy esetben sem volt lehetőség – tették hozzá.

Az exhumált katonák földi maradványait Budapestre, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság erre a célra kijelölt objektumába szállították.

A magyar katonák újratemetése a budapesti Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen lesz még idén ősszel – tudatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?