Tíz éve nem bűnöztek ennyit az orosz katonatisztek

Moszkva |

<p>Tíz éve nem követtek el olyan sok bűncselekményt az orosz hadsereg tisztjei, mint az idei első félévben - közölte csütörtökön az orosz katonai főügyész.</p>

Szergej Frigyinszkij a főügyészség vezetői kollégiuma előtt mondott - a televízióban közvetített - első féléves beszámolójában a tiszti bűnözés mértékét úgy jellemezte, hogy az "minden ésszerű határt túllépett", és a legmagasabb szinteket is elérte az elmúlt tíz évben.

Mint a főügyész elmondta, az orosz hadsereg és hadiflotta tisztjei 2009 első felében több mint kétezer bűncselekményt követtek el, a fegyveres erőknél feltárt összes jogsértés több mint egynegyedét. A tisztek által elkövetett bűncselekmények harmada korrupciós jellegű, ami a magasabb és alacsonyabb rangú tiszteknél egyaránt jellemző.

Jóllehet a tisztek egyre kevesebbszer veszélyeztetik katonatársaik életét és testi épségét, jogsértő cselekményeik következtében az első félévben 540 katona sebesült meg, közülük 16 belehalt súlyos sérülésébe - tette hozzá a főügyész.

Frigyinszkij megjegyezte, hogy az orosz hadseregben évről évre szaporodnak - az idei első félévben negyedével - a vagyon elleni bűncselekmények: az állami megrendelésekkel, a hadianyag és a különböző létesítmények használatával kapcsolatos visszaélések, amelyek miatt az első félévben több mint 630 millió rubeles kár érte az orosz államot. Példaként megemlítette, hogy az egyik ejtőernyős egységnél 280 millió rubelért rendeltek végül használhatatlannak bizonyult ejtőernyőket. Hasonló bűncselekmények miatt egy tábornok és 286 tiszt ellen indult büntetőeljárás.

Az orosz főügyészséget aggasztja, hogy a hadkiegészítő parancsnokságokon továbbra is igen elterjedt a korrupció: kenőpénzért egészségügyi szempontból alkalmatlannak minősítenek egyes sorköteleseket a katonai szolgálatra.

Megfigyelők szerint az orosz tisztikar körében dívó bűnözés veszélyeztetheti a fegyveres erők ütőképességének növelését célzó kormányzati erőfeszítéseket. Moszkva nagyszabású haderőreformba kezdett annak érdekében, hogy kisebb, de jobban felszerelt és fizetett, ütőképesebb hadsereget hozzon létre. A reform egyik célja a nagyarányú tisztikar leépítése, hiszen a személyi állomány közel harmadát tisztek teszik ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?