Titkos dokumentumok áradatával fenyeget Assange

Washington |

<p>Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója titkos dokumentumok áradatával fenyeget arra az esetre, ha végleg ellehetetlenítenék a honlap működését.</p>

A CBS amerikai televízió 60 minutes című műsorának adott, vasárnap sugárzott exkluzív nyilatkozatában az ausztrál újságíró elmondta, hogy csoportja kidolgozott egy rendszert, amelynek révén a még nem publikált titkos anyagokat nyilvánosságra hozhatják. Mintegy százezer ilyen dokumentumról készült biztonsági másolat, amelyeket azonban titkosítottak. Ezeket nagyon sok emberhez juttatták el, s a titkosítás feloldásához mindössze a kulcsokat kell átadniuk.

Assange - aki ellen az Egyesült Államokban büntetőjogi vizsgálat folyik amerikai diplomáciai táviratok, valamint titkos vagy bizalmas dokumentumok százezreinek kiszivárogtatása miatt - közölte, hogy a titkosítást feloldó kulcsokat csak a legvégső esetben küldenék szét. "Ha bizonyos számú embert bebörtönöznek vagy meggyilkolnak, amikor azt érezzük, hogy nem tudjuk folytatni (a dokumentumok terjesztését), és más embereknek kell átvenniük (tevékenységünket), kiadhatjuk a kulcsokat" - mondta.

A 39 éves újságíró tagadta, hogy Amerika-ellenes érzelmek vagy politikai jellegű megfontolások mozgatnák, és csoportját a szabad sajtó harcosának nevezte.

"Nem arról van szó, hogy mentsük meg a bálnákat. Arról van szó, hogy az embereket el kell látni információkkal, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy tudják, meg kell-e védeniük a bálnákat vagy sem" - szögezte le, hozzátéve, hogy a nyers információkra van szükség ahhoz, hogy igazságos legyen a társadalom, és működjön a civil szféra.

A Forbes magazinban tavaly novemberben megjelent nyilatkozatában Assange értésre adta, hogy a WikiLeaks rengeteg dokumentumot hozhat nyilvánosságra a legnagyobb amerikai pénzintézet, a Bank of America kapcsán. A CBS kérdésére azonban nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy valóban erre készül. A Forbes megjelenésének napján a pénzintézet részvényeinek árfolyama több mint 3 százalékot esett a New York-i tőzsdén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?