Tilos volt sapkát és kesztyűt viselni Kim Dzsong Il temetésén

Szöul |

<p>Bár a hőmérséklet fagypont alatt volt, nem viselhettek sapkát, kesztyűt sőt még sálat sem az észak-koreaiak elhunyt vezetőjük, Kim Dzsong Il temetésén, mivel az örökös - és az ország új vezetője - is fedetlen fővel és kézzel vonult a halottaskocsi mellett - írta egy szöuli lap, a Daily NK kedden.</p>

Az észak-koreai menekültek által fenntartott hírportál információi szerint a phenjani hatóságok a résztvevőknek még havazás esetére is megtiltották a téli kiegészítők viselését. A fővárosi hatóságok a gyászszertartás előestéjén figyelmeztették a lakosokat, hogy Kim Dzsong Un, az elhunyt fia fejfedő és kesztyű nélkül vesz majd részt a gyászmenetben, és  minden sorban lesz valaki, aki figyelni fogja, hogy a lakosok is ehhez hasonlóan öltöztek-e fel.

A három órán át tartó gyászmenet napján, december 28-án, a hőmérséklet a mínusz 9 fokot is elérte, ráadásul havazott, de a tv-felvételeken látszik, hogy a több százezer gyászoló közül szinte senki sem viselt sapkát vagy kesztyűt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?