Tévedésből lövöldözött egy francia csendőr

Párizs |

<p>Ügyészségi és közigazgatási eljárás is indult egy francia csendőr ellen, aki tévedésből lövést adott le kedden Francois Hollande francia államfő közelében, amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.</p>

A lövés miatt, amelyet a televíziós közvetítésekben is hallani lehetett, Francois Hollande néhány másodperce megszakította a beszédét a Tours-t Bordeaux-val összekötő TGV (szuperexpressz) vasúti pálya szabadtéri avatóján.

"Remélem, semmi komoly" - mondta Francois Hollande, majd néhány másodperc múlva folytatta a beszédét. 

Hivatalos tájékoztatás szerint az államfő biztosítására kirendelt helyi csendőrök közül az egyik véletlenül használta a fegyverét. Pierre N,Gahane prefektus szerint a sérülteket a lábukon érte a lövés, nincsenek életveszélyben. 

A köztársasági elnök az ünnepség után néhány szót váltott a lövésben megsérült két emberrel.

A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy a lövést leadó csendőr egy elitalakulat tagja, és kifejezetten az államfő biztonságának biztosítása a feladata. 

"Az ilyen típusú incidensek esetében az ügyészség azonnal eljárást indít és a csendőrnek felelnie kell" - mondta a prefektus, aki belső, közigazgatási vizsgálatot is elrendelt a csendőrségnél.

Coup de feu pendant le discours de François Hollande à Villognon lors de l'inauguration de la LGV Tours Bordeaux pic.twitter.com/c0Sp5dpLty

— F3 Poitou-Charentes (@F3PoitouChtes) 2017. február 28.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?