<p>Tévedésből egy bagdadi lakónegyedre dobott le egy bombát hétfőn az iraki hadsereg egyik repülőgépe, és legalább hét ember halálát okozta - közölték biztonsági és egészségügyi források az iraki fővárosban.</p>
Tévedésből Bagdadra dobott le egy bombát egy iraki repülőgép
Bagdad |
A biztonsági szolgálatok egyik tábornoka közleményt adott ki az esetről. Eszerint a Szuhoj típusú gép bombája - egyelőre nem ismert technikai okból - "beragadt", majd a légitámaszpontra való visszatérés közben, a főváros al-Dzsadida negyede felett kioldódott, és eltalált több házat. Egy rendőrségi tisztségviselő 12 halálos áldozatról tud, akik között három gyerek és két nő is van. Meg nem nevezett két forrás beszámolója szerint a sebesültek száma 25. A szóban forgó Szuhoj egy bevetésen vett részt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai ellen. Az iraki hadsereg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció harci gépeivel szövetségben támadja rendszeresen a dzsihadistákat, akiknek a kezén van már Irak nyugati és északi részének zöme.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.