Teszteléskor felrobbant a japán űrügynökség Epsilon kis rakétahajtóműve

Epsilon–6

Teszteléskor felrobbant a japán űrügynökség Epsilon S kis rakétahajtóműve pénteken – közölte a japán űrkutatási hivatal (JAXA).

Az Akita prefektúrában lévő Nosiro tesztközpontban senki sem sérült meg a robbanásban. A baleset körülbelül egy perccel azután történt, hogy a második fokozat hajtóművének föld tesztje elindult.

Az Epsilon S-t az ügynökség az Epsilon-sorozat utódaként fejleszti, hogy fokozza az ország versenyképességét a műholdfelbocsátási piacon.

Az első Epsilon 2013-ban indult fel, majd öt modellt is sikeresen felbocsátottak, ezután az Epsilon–6 letért a pályájáról, ezért arra utasították, hogy semmisítse meg magát.

A hiba miatt az Epsilon S indítását a 2023-as pénzügyi évről a következőre halasztották, mivel ugyanazt az üzemanyagtartályt használja, mint az Espilon–6.

Szintén önmegsemmisítésre utasították a JAXA új zászlóshajóját, a H3 rakétát márciusban pár perccel azután, hogy a második fokozat hajtóműve nem kapcsolt be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?