Terrortámadást akadályozott meg a francia rendőrség

Párizs |

<p>Egy vagy két templom ellen tervezett merényletet egy 24 éves informatikus-hallgató, akit vasárnap tartóztatott le a rendőrség Párizsban - jelentette be szerdán a francia belügyminiszter.</p>

Bernard Cazeneuve sajtótájékoztatóján elmondta: a férfit megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok, mert Szíriába készült, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Gépkocsijában és a Párizs egyik déli kerületében található lakásán fegyvereket, töltényeket, golyóálló-mellényeket, telefonokat és informatikai eszközöket foglaltak le a nyomozók.

"Olyan dokumentumot is találtak (a rendőrök), amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az érintett személy valószínűleg egy vagy két templom ellen tervezett azonnali merényletet. Vasárnap reggel ezt a támadást elhárítottuk" - fogalmazott a tárcavezető.  

A férfit azzal is gyanúsítják, hogy köze volt egy 32 éves nő meggyilkolásához, akinek holttestét vasárnap reggel találták meg egy gépkocsiban, a Párizshoz közeli Villejuif nevű településen. Az emberölés pontos körülményei még nem ismertek, csak annyit lehet tudni, hogy a nőt lelőtték.

A Le Monde című napilap honlapján azt írta, hogy vasárnap reggel 9 óra előtt egy erősen vérző férfi az utcáról hívta a mentőket, azt állítva, hogy meglőtték. A mentősök riasztották a rendőrséget, akik a vérnyomok alapján jutottak el egy közelben parkoló gépkocsihoz, amelyben a fegyvereket megtalálták. A kórházban a 24 éves algériai férfi, aki családegyesítés jogán tartózkodik Franciaországban, elismerte, hogy övé a gépkocsi. A rendőrök ezután átkutatták a főváros 13. kerültében található lakását, ahol szintén találtak fegyvereket.

A Le Monde szerint a gyanúsított neve Sid Ahmed Ghlam, az év elején egy hetet Törökországban töltött, visszatérése után őrizetben volt, de miután a környezetét is megvizsgálta a rendőrség, nem volt indok arra, hogy eljárás induljon ellene, ezért szabadon engedték. 

A rendőrség a Le Monde szerint azzal gyanúsítja az algériai férfit, hogy ismeretlen okokból megpróbálta ellopni annak a nőnek a gépkocsiját, akinek a holttestét vasárnap reggel találták meg. Feltehetően a lopási kísérlet során lőtte magát véletlenül lábon. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított vasárnap reggel Villejuifben járt, a megölt nő gépkocsijában DNS- és vérmintákat találtak tőle. 

Párizsban a 17 halálos áldozattal járó január eleji iszlamista merényletsorozat óta legmagasabb szintű a terrorkészültség: január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében 12 embert lőtt le két merénylő, másnap egy harmadik dzsihadista egy rendőrnőt lőtt le egy külvárosban, majd harmadnap túszokat ejtett egy zsidó élelmiszerboltban, akik közül négyet meggyilkolt. A kommandósok őt és a másik két menekülésben lévő terroristát is tűzharcban megölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?