MTI-ÖSSZEFOGLALÓTunisz. Terroristák tegnap megöltek 19 embert, köztük 17 külföldi turistát Tunézia fővárosában egy múzeumban – közölte az észak-afrikai ország miniszterelnöke. Habíb Eszid elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak.
Terrortámadás Tunéziában a turisták ellen
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Tunisz. Terroristák tegnap megöltek 19 embert, köztük 17 külföldi turistát Tunézia fővárosában egy múzeumban – közölte az észak-afrikai ország miniszterelnöke. Habíb Eszid elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak. A tunéziai áldozatok közül az egyik egy múzeumi takarítónő, a másik rendőr volt. Két támadót lelőttek a rendfenntartók a túszszabadító akció során, de másik kettő vagy három még szökésben lehet. Többtucatnyi ember megsebesült, köztük olaszok, franciák, dél-afrikaiak, lengyelek és japánok. A múzeumban mintegy 100–200 turista tartózkodott a támadás pillanatában.
A terroristák először a buszukból kiszálló turistákra nyitottak tüzet a Bardo Múzeumnál, majd az épületben is vadásztak rájuk. A terepszínű ruhába öltözött támadók géppisztollyal voltak felfegyverkezve. A látogatók többségét sikerült kimenekíteni az épületből. A múzeummal szomszédos parlamentet kiürítették. A környéket azonnal elárasztották a rendőrök, akik később megrohamozták az épületet. Az ország kormányfője, belügyminisztere és védelmi minisztere válságtanácskozást tartott. A merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, s egyelőre a tunéziai hatóságok sem neveztek meg gyanúsítottat. A 15. századi királyi palotában elhelyezett Bardo Múzeum Tunisz egyik fő látványossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye. Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban mintegy 3 ezer tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.
A merénylet súlyos csapást jelent Tunézia erőfeszítéseire, hogy újjáélessze az idegenforgalmat, amely a forradalom előtt kimagasló bevételeket hozott. A tunéziai terroristák eddig főként rendőröket és katonákat vettek célba, turistalátványosságokat évek óta nem, viszont 2012-ben megrohanták az amerikai nagykövetséget is. Nem tudni, hogy a támadás összefügg-e azzal a keddi bejelentéssel, hogy Líbiában megölték az Iszlám Állam dzsihádista szervezet egyik parancsnokát, aki Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.