Tejporbotrány - az olimpia miatt titkolták el a kínaiak?

<p>Több friss információ azt sejteti, hogy a kínai hatóságok már az augusztusi olimpiai játékok előtt tudtak az országot megrázó tejmérgezésről, de a Pekingben rendezett nagy sportesemény miatt titokban tartották azt.</p>


Ezt állította csütörtöki számában a La Libre Belgique című belga napilap. Az újság idézi egy kantoni hetilap főszerkesztőjének blogbejegyzését, amely szerint szerkesztőségét már júliusban értesítették csecsemők nyugtalanító kórházi haláláról.

Fu Csian-feng - azóta az internetről levett - naplórészlete szerint akkor egyik munkatársát sem tudta szabaddá tenni, hogy utánajárjon az ügynek, és emiatt most "mélységesen bűnösnek" és "kudarcot vallottnak" érzi magát.

Másfelől a hivatalos kínai pártlap írt arról a minap, hogy a tejmérgezésben leginkább érintett vállalat, a Sanlu néhány nappal az olimpia előtt arra kérte a helyi hatóságokat, hogy kommunikációja útján "segítsen kedvező médiakörnyezetet teremteni a cég problematikus termékeinek visszahívásához" - emlékeztetett a La Libre Belgique.

A helyi hatóságok ugyan az utóbb említett megkeresés után gyorsan vizsgálatot indítottak, a mérgezés miatt azonban csak szeptember közepén riasztották a közvéleményt - tette hozzá a belga lap.

Kínában eddig négy újszülött halt bele a melaminnal szennyezett tápszertől kialakult vesebántalmakba, és több mint ötvenezer gyermek betegedett meg. A szennyezés azóta más termékekre és a kínai határokon túlra is kiterjedt, de azok esetében egyelőre nem okozott megbetegedéseket. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?