Távozik hivatalából a svéd külügyminiszter

billstrom

Tobias Billström svéd külügyminiszter bejelentette, hogy a svéd parlament jövő heti ülésén lemond hivatali pozíciójáról, és befejezi politikai pályafutását.

A Mérsékelt Párt ötvenéves politikusa az X közösségi oldalon jelentette be lemondását. Elmondása szerint sajnálattal távozik hivatalából, de egyben büszke arra, amit pályafutása alatt elért. A döntést nem hozta meg könnyűszerrel, de már jó ideje foglalkoztatta a távozás gondolata – tette hozzá.

Közlése szerint Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt már tájékoztatta arról, hogy befejezi politikai pályafutását, így parlamenti mandátumáról is lemond. Döntésének hátterét és további terveit nem részletezte.

Tobias Billström 2006 és 2014 között, Fredrik Reinfeldt miniszterelnöksége alatt bevándorlási és menekültügyi miniszter volt, 2022 októbere óta pedig külügyminiszterként irányította egyebek között Svédország NATO-csatlakozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?