Tárgyalni is fognak

Szöul. Megerősítette légvédelmét a Dél-Koreában állomásozó amerikai hadsereg – jelentette be tegnap a Pentagon. Az ázsiai országban lévő csapatokhoz a Patriot légvédelmi rakétarendszer legújabb változatát szállították; a rakéták pontos számát nem közölték.

Szöul. Megerősítette légvédelmét a Dél-Koreában állomásozó amerikai hadsereg – jelentette be tegnap a Pentagon. Az ázsiai országban lévő csapatokhoz a Patriot légvédelmi rakétarendszer legújabb változatát szállították; a rakéták pontos számát nem közölték. A szóban forgó rakétatípus úgy semmisíti meg célpontját, hogy nagy sebességgel nekiütközik, azaz nincs szüksége robbanófejre. „Ez a rendszer olyannyira megnöveli (légvédelmi) képességünket, hogy bármely külső támadást el tudunk hárítani, beleértve az Észak-Korea felől érkezőket is” – idézte az AP a hadsereg szóvivőjét. A legújabb fejlesztés annak a Pentagon-tervnek a része, amely szerint az USA 11 milliárd dollárt költene a következő három évben Dél-Koreában állomásozó erőinek a megerősítésére. Észak-Korea is intenzíven fejleszti rakétaprogramját. Rodong típusú rakétája képes elérni Dél-Korea bármely pontját és Japán nagy részét. Phenjan ugyanakkor azzal vádolja Washingtont, hogy az Egyesült Államok csupán egyre növekvő mértékű katonai jelenlétének alátámasztása céljából hivatkozik az észak-koreai fenyegetésre.

Találkozót tartanak szeptember 29-én és 30-án Tokióban az USA, Japán és Dél-Korea képviselői, hogy előkészítsék az észak-koreai nukleáris fejlesztési elképzelésekkel foglalkozó újabb többoldalú tárgyalásokat. A tegnapi dél-koreai külügyi bejelentés szerint a megbeszélésen az augusztus elején Pekingben tartott első tárgyalási forduló eredményeit is értékelik. Azon a találkozón nem sikerült előrébb jutni az észak-koreai atomfegyverkezés veszélyének csökkentésében, a résztvevők csupán abban állapodtak meg, hogy később újra találkoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?