Tálibok támadtak meg egy iskolát, száz embert megöltek

Pesavar |

<p>Tálib fegyveresek megrohamoztak kedd délelőtt egy állami katonai iskolát a Pakisztán északnyugati részén található Pesavarban, s megöltek több mint száz diákot és tanárt.</p>

Egy helyi rendőrtiszt elmondta, hogy a katonai egyenruhába öltözött szélsőségesek az épületbe lépve találomra lövöldözni kezdtek, majd legkevesebb 500 tanulót és tanárt túszul ejtettek. Az iskola diákjai 10 és 18 év közöttiek.

A hadsereg egységei gyorsan a helyszínre érkeztek, s a pakisztáni tv felvételei szerint katonák vették körbe az épületet, és a hatóságok lezárták a környéket. A hadsereg egy közleményében később azt tudatta, hogy a tanulók és tanárok többségét kimenekítették, de "sokan" közülük meghaltak. A Hszinhua kínai hírügynökség értesülése szerint a támadás halálos áldozatainak száma 104, köztük 84 diák.

A Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy az iskolába csoportjuk öngyilkos merénylői hatoltak be, de azt az utasítást kapták, hogy a diákoknak ne ártsanak, kizárólag az intézet katonai személyzetét vegyék célba. A tálibok az oktatási intézmény elleni támadással elmondásuk szerint azt bosszulták meg, hogy a hadsereg offenzívát indított ellenük az Afganisztánnal határos észak-vazirisztáni törzsi területen.

Navaz Sarif pakisztáni kormányfő elítélte a támadást, és kijelentette, hogy a bűnösöknek nem kegyelmeznek. A pakisztáni hadsereg júniusban indított hadjáratot a vazirisztáni és haibár-pahtunhvai törzsi területeken működő szélsőségesek ellen. A légicsapások és a szárazföldi műveletek a hivatalos adatok szerint eddig már több mint ezer halálos áldozatot követeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?