Tajvaninak nevezte magát a cseh szenátus elnöke, Kína fenyegetéssel válaszolt

Miloš Vystrčil

Tajvaninak nevezte magát a cseh szenátus elnöke, Miloš Vystrčil a tajvani parlamentben tartott keddi beszédében; Kína fenyegetéssel reagált.

Vystrčil John a F. Kennedy néhai amerikai elnök 1963-ban Nyugat-Berlinben tartott kommunizmusellenes beszédét idézte, amelyben Kennedy berlininek nevezte magát.

Kína, amely saját részeként tekint az 1949-ben elszakadt Tajvanra, azzal fenyegette meg a cseh szenátus elnökét, hogy drágán megfizet a szigeten tett látogatásáért. Vystrčil 90 fős, politikusokból, vállalkozókból, újságírókból, valamint a cseh tudományos és kulturális élet képviselőiből álló delegációval érkezett Tajvanra. Csehország és Tajvan között nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatok. A sziget mindössze 14 országgal és a Szentszékkel ápol formális diplomáciai viszonyt.

A tajvani parlamentben Vystrčil azt mondta: Kennedy beszéde fontos tanúságtétel volt a szabadság mellett és a kommunizmus ellen.

„Kérem, hadd fejezzem ki személyesen támogatásomat Tajvan és a végső értéknek számító szabadság felé, és hadd zárjam mai beszédemet egy kicsit szerényebb, de hasonlóan erőteljes nyilatkozattal: tajvani vagyok”

– hangsúlyozta a cseh politikus.

A jelenlévők álló tapsviharral fogadták Vystrčil beszédét.

Az éppen Berlinben tartózkodó kínai külügyminiszter, Vang Ji bírálta Vystrčil felszólalását, és nyilvános sértésnek nevezte azt. Vang aláhúzta: a politikus átlépett egy határt.

Vystrčil szerint a tajvani látogatásával Václav Havel néhai cseh elnök értékalapú külpolitikájának nyomdokaiba próbált lépni. Bár a cseh kormány nem támogatta Vystrčil útját, Peking reakciójára Kína prágai nagykövetének bekéretésével válaszolt.

Miloš Zeman cseh elnök az elmúlt években igyekezett szorosabbra fűzni országa kapcsolatát Kínával, de ez több befektetési terv kudarcba fulladása miatt meghiúsult.

Kína fenyegetését Heiko Maas német külügyminiszter is visszautasította. Maas megjegyezte: az Európai Unió tisztelettel viszonyul partnereihez, és ugyanezt tőlük is elvárja. „A fenyegetések nem illenek ehhez” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?