Szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök

Budapest |

<p>Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt - közölte a rendőrség vasárnap reggel az MTI-vel.</p>

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint három ember ellen közokirat-hamisítás, tizenöttel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. Az M1 aktuális csatornán Röszkéről jelentkező tudósítója vasárnap reggel elmondta, hogy csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt. Arról is beszámolt, hogy szombaton nem sokkal 22.00 óra után kisebb rendbontás is történt a kerítésnél. Egy nagyjából 100-150 bevándorlóból álló csoport érkezett a kerítéshez. Mivel a gyűjtőpontok és a hangár is túlzsúfolt volt, a rendőrök megpróbálták átmenetileg a kerítésnél feltartóztatni az embereket. Ők viszont nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha továbbengedik a tömeget. Tettlegességre nem került sor. Vasárnap reggel a röszkei határnál nyugalom volt, de - mint a tudósító elmondta - mind a gyűjtőpontnál, mind a hangárnál folyamatosak a rendbontások. A rendőrök tájékoztatása szerint ezek egymástól elszigetelt esetek, jellemzően egy-egy hangadó igyekszik maga mellé állítani a tömeget.  A rendőrök készen állnak arra, hogy ezeket a hangadókat kiemeljék a tömegből - mondta a tudósító. A határ szerb oldaláról, Horgosról bejelentkező tudósító elmondta, hogy az éjszaka is sok, migránsokkal teli busz érkezett Palicsra, ahonnan Horgosra szállították őket. A riporter azt mondta: a bevándorlók "egyre agresszívabbak", az éjszaka forgató tv-stábokat botokkal fenyegetik.  Több helyi lakos házába bementek, az éléskamrájában "falatoztak" - mondta a tudósító.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?