Szlovénia magyar belügynek tekinti az állampolgársági törvény módosítását

Ljubljana |

<p>Szlovénia belügynek tekinti a magyar állampolgársági törvény módosítását, s nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni.</p>

Szlovénia belügynek tekinti a magyar állampolgársági törvény módosítását, s nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni - jelentette ki Martonyi János kijelölt külügyminiszter, miután Ljubljanában kedden megbeszélést folytatott Samuel Zbogar külügyminiszterrel, majd Borut Pahor kormányfővel.

Az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában Martonyi János elmondta, hogy szlovén vendéglátóit tájékoztatta a magyar alkotmánynak a parlament létszámát és a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét rögzítő, illetve az állampolgársági törvény tervezett módosításáról. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországgal szomszédos országok közül kizárólag Szlovákia által kifogásolt törvénynek nincs semmiféle összefüggése a nemzetbiztonsággal, hanem alapvetően emberi jogi kérdés.

Martonyi János a nap folyamán telefonon beszélt Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)kisebbségügyi főbiztosával, akit szintén részletesen tájékoztatott a törvényről. Ígéretet tett arra, hogy amint az Országgyűlés elfogadja a jogszabályt, akkor azt a szükséges magyarázatokkal együtt eljuttatja a főbiztoshoz, s kész bármikor találkozni vele.

A magyar diplomácia leendő vezetője és a szlovén vezetők áttekintették a kétoldalú együttműködés minden fontosabb területét, szó volt a gazdasági együttműködés fejlesztési irányairól, beszéltek a két országban élő kisebbségek helyzetéről, a közép- és a délkelet-európai együttműködés különböző lehetőségeiről, témáiról. Napirendre kerültek az Európai Unióval kapcsolatos kérdések is, különös tekintettel a közelgő magyar EU-elnökségre, így a szlovén elnökségi tapasztalatok felhasználásának lehetőségére.

Martonyi János elmagyarázta a magyar állampolgársági törvény módosításának hátterét, lényegét és különböző összefüggéseit. Kiemelte, hogy Budapest szándéka szerint a kedvezményes honosítással "felszámoljuk azt a hátrányos megkülönböztetést, amely fennáll jelenleg a szomszédos országokban és a világ többi országában élő magyarok között. A szomszédos országokban élő magyaroknak is lehetőségük lesz arra, hogy magyar állampolgárságot szerezzenek, ha megfelelnek bizonyos feltételeknek, de ezek között a feltételek között nem fog szerepelni az, hogy állandó lakóhelyük Magyarországon legyen".

Az EBESZ főbiztosával folytatott beszélgetésben Martonyi János jelezte, hogy Magyarország súlyos nemzetközi jogsértésnek fogja tekinteni, ha a szlovák parlament valóban beváltja a kettős állampolgárság megszerzését megkönnyítő magyar törvénymódosítás elfogadásának esetére kilátásba helyezett fenyegetését. A pozsonyi parlament arra készül, hogy ez esetben azonnal elfogadja azt a törvényt, amely automatikusan megfosztja mindazokat a szlovák állampolgárságuktól, akik saját akaratukból valamely más ország állampolgárságának a megszerzésére kérvényt adnak be.

Martonyi János indoklásként elmondta, hogy Szlovákiában köztudottan nagy számban élnek olyan szlovák állampolgárok, akik egyébként valamilyen más állampolgársággal is rendelkeznek. Ezért Budapest úgy érzi, hogy ha a szlovák parlament beváltja fenyegetését, az diszkriminációt jelent azokkal szemben, akik a jövőben kívánnak kettős állampolgárságot szerezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?