Szíria - Messze van a konfliktus befejezése

Genf |

<p>Szíria messze van a konfliktus befejezésének bármilyen távlatától - jelentette ki Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke egy svájci lapnak.</p>

A Sonntagsblick című újságban vasárnap közölt interjúban Maurer kifejtette, a konfliktus dinamikáját tekintve nem tűnik úgy, hogy a háború hamarosan befejeződne.  A damaszkuszi központi kormányzat ellen 2011-ben kirobbant felkelés óta a háborúban több mint 280 ezer ember meghalt, több millió vált menekültté. Február 27-én az országban az Egyesült Államok és Oroszország által kezdeményezett fegyvernyugvás lépett életbe, amelyet azonban számtalanszor megsértettek, a béketárgyalások pedig holtponton vannak. Ez utóbbival kapcsolatban Maurer kifejtette, ami történt az nem teljes tűzszünet,  inkább részleges fegyvernyugvás. Elismerte ugyanakkor, hogy egyes körzetekben nincs harc. Ez azonban nem érte el azt a kritikus mértéket, hogy stabilizálja az egész országot. "Egy csepp az óceánban. Abban segített, hogy egy kis  reményt adjon az embereknek" - hangoztatta. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint a hatodik évébe lépett háborús konfliktus a világ legsúlyosabb és  legösszetettebb humanitárius válsága. Az ország infrastruktúrája nagy részben összeomlott. Feltehetően ezzel is magyarázható az, hogy a szíriai konfliktus miért váltotta ki a lakosság ekkora mértékű elvándorlását - fejtette ki az ICRC vezetője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?