Szíria - az ENSZ főbiztos elítélte a szíriai erőszakot

Genf/Nicosia/Bejrút/Berlin |

<p>Az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn közleményben szólította fel Damaszkuszt a biztonsági erők megfékezésére és a közel száz tüntető hétvégi meggyilkolásáról érkező jelentések kivizsgálására.</p>

Navi Pillay elítélte a fokozódó erőszakot és egyúttal felszólította a hatóságokat az aktivisták és politikai foglyok szabadon bocsátására. "Az első lépés most az erőszak alkalmazásának azonnali beszüntetése, majd a gyilkosságok teljes körű és független kivizsgálása - beleértve a katonák és biztonságiak állítólagos megölését is, továbbá az elkövetőket bíróság elé kell állítani" - hangzik Pillay közleménye.
Eközben Szíria hétfőn tovább fokozta az öt hete kitört felkelők elleni katonai műveleteit. Szemtanúk és emberi jogi aktivisták szerint Daráában páncélozott harci járművekkel támogatott orvlövészek, késekkel felfegyverzett biztonságiak nyomultak be és közel 25 embert öltek meg. Mint az AFP hírügynökségnek helyi források elmondták, az utcákon mindenütt holttesteket látni, a telefonból robbanások és fegyverropogás zaja szűrődött ki.
Már több mint négyszázan haltak meg Szíriában a rendszerellenes tiltakozások kezdete óta. Ellenzékiek beszámolóiból kiderült az is, hogy a katonák a fővárostól, Damaszkusztól északkeletre fekvő Dumában megöltek húsz embert. A Facebook közösségi oldalra feltett írás szerint a városban a biztonsági erők razziáznak, számos lakóházba betörtek.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelője elnevezésű csoport szerint Dzsabla városában 13 civilt öltek meg a biztonságiak. A Bassár el-Aszad államfőhöz hű erőket a település szunnita negyedében vetették be azt követően, hogy ott vasárnap demokráciát követelő megmozdulás volt. A szíriai hadsereg megpróbálta elfojtani a tüntetéseket a Damaszkusz környéki városokban, Dumában, Harasztban és Dámúrban is.
Mint a dpa német hírügynökség megjegyzi, az államfő apja nyomdokaiba lép. Az előző elnök, Hafisz el-Aszad 1982-ben a hamai felkelőket heteken keresztül nehézfegyverekkel lövette. Az akkori áldozatok számáról a mai napig nincsenek hiteles adatok. A száműzetésben élő Amin El-Hafin korábbi államelnök 1983-ban 35-38 ezer halottról beszélt, míg Jehuda Blum izraeli ENSZ-diplomata ugyanabban az évben New Yorkban jóval alacsonyabbra, 10 és 25 ezer közé tette az áldozatok számát.
A mintegy 300 ezer lakosú Hama a Szíriában betiltott szunnita Muzulmán Testvériség fellegvára volt. Aszad fenyegetve érezte magát az iszlám és az állam egyesítését hirdető mozgalom által és keményen fellépett vele szemben. Az iszlamisták terrorista merénylettekkel válaszoltak.
1982 februárjában zavargások törtek ki Hamában, Aszad csapatai több városrészt körülzártak és nehézfegyverekkel szálltak szembe a felkelőkkel. Több mint két héten keresztül lőtték őket, még az óvárosra is hullottak aknák. A vérfürdő megtette a magáét, a muzulmán mozgalmat gyakorlatilag porrá zúzták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?