Szili: a magyar EP-képviselők közös célja a szlovák nyelvtörvény visszavonása

Brüsszel |

<p>Pártállástól függetlenül egyetértés van a magyar európai parlamenti (EP-) képviselők között abban, hogy törekedni kell az új szlovák nyelvtörvény visszavonásának elérésére - jelentette ki Szili Katalin csütörtökön Brüsszelben, miután találkozott magyar EP-képviselőkkel.</p>

A megbeszélésen, amelyen mind néppárti, mind szocialista, mind pedig jobbikos EP-képviselők részt vettek, az Országgyűlés elnöke tájékoztatást adott az előző napi brüsszeli találkozóinak eredményeiről. Ezután arról tanácskoztak, hogy milyen módokon foglalkozhat az Európai Parlament a nyelvtörvény-problémával.

Fölmerült szóbeli kérdés felvetésének a lehetősége, illetve az is, hogy az Európai Bizottsághoz lehet fordulni az ügyben. Az egyik megvizsgálandó kérdés az, hogy ütköznek-e a nyelvtörvény rendelkezései az unió úgynevezett szolgáltatási irányelvének liberalizáló előírásaival.

Alapvetően az emberi jogokból, a diszkrimináció tilalmából kell kiindulni - ismertette újságírókkal Szili Katalin a megbeszélésen megfogalmazott közös vélekedést. Mint hozzátette: Szájer József, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője, aki az EP házbizottságának a tagja, a találkozón közölte, hogy a jövő heti házbizottsági ülésen át fogják tekinteni az EP-ben teendő lépéseket.

Az Európai Parlament szeptember 14. és 17. között tartja első őszi plenáris üléshetét Strasbourgban. Akkor magyar képviselők mindenképpen foglalkozni kívánnak a témával.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: a magyar EP-képviselők körében gyakorlatilag teljes az egyetértés abban, hogy a végső cél az új szlovák törvény visszavonása. Ugyanakkor - tette hozzá - az összkép kialakításához fontos lesz még csütörtök délutáni találkozója Hágában Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosával.

Tabajdi Csaba, a magyar szocialista EP-delegáció vezetője azt közölte újságírókkal, hogy a jövő héten Martin Schulz, a szocialista-demokrata EP-frakció vezetője találkozik a magyar, illetve a szlovák szocialista EP-képviselőkkel. Tabajdi szerint újra működnie kell a szocialisták Szlovákia-munkacsoportjának, amely figyelemmel kíséri a szlovákiai folyamatokat - tekintettel arra is, hogy a Smer szlovák kormánypárt az európai szocialisták decemberi prágai kongresszusán teljes jogú tagságot szeretne kapni a szocialista pártcsaládban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?