Szijjártó Péter: Minden eddiginél szorosabb a magyar-szlovák energetikai együttműködés

szijjarto k

Minden eddiginél szorosabb az energetikai együttműködés Magyarország és Szlovákia között, a két ország ellátásbiztonságát ugyanis folyamatos kihívások érik Brüsszel és Kijev részéről – közölte Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy Brüsszelből és Kijevből folyamatosan érik súlyos kihívások Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát.

„Felháborító, hogy az Európai Bizottság nem a tagállamok érdekeit képviseli, hanem Ukrajna mellé állt” – írta.

„Az Európai Bizottság négy garanciát adott az energiabiztonságunkra, de kettőt már ebből megsértettek, így mindenki számára világos, hogy csak magunkra számíthatunk” – folytatta.

„Ezért minden eddiginél szorosabb energetikai együttműködést valósítunk meg Szlovákia és Magyarország között: idén már több mint félmilliárd köbméter földgázt vásárol Szlovákia Magyarországon keresztül. Elértük, hogy a Pozsonyban finomított orosz kőolajtermékeket Magyarországon is fel lehessen használni és együtt lépünk fel a nukleáris energiát érő negatív diszkriminációval szemben” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?