Szeverodonyeckben tartják fogva az EBESZ-megfigyelőket

Szeverodonyeckben tartják fogva az EBESZ-megfigyelőket
Kijev |

<p>A Luhanszk megyei Szeverodonyeckben tartják fogva az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelői csoportjának a tagjait a Moszkva-barát fegyveresek - közölte a szakadárok egyik vezetője, Andrij Purhin.</p>

"Tudomásom szerint az EBESZ elfogott csoportjai Szeverodonyeck városában vannak. Ez (az elfogásuk) tisztán válaszlépés volt, mert az ott lévő missziótagok jelentenek garanciát arra, hogy a városban nem lesznek hadműveletek" - idézte Purhint vasárnapra virradóra a Novosztyi Donbasza című donyecki hírportál.

Az EBESZ egyik, négytagú megfigyelő csoportjával május 26-án szakadt meg a kapcsolat, és holléte azóta ismeretlen. A missziónak egy svájci, egy dán, egy észt és egy török megfigyelő a tagja. A szervezet négy napra rá, május 30-án azt közölte, hogy előzőn napon Kelet-Ukrajnában eltűnt még egy csoportja, amely ugyancsak négy főből és egy ukrán tolmácsból állt. Az EBESZ tájékoztatása szerint a megfigyelők két autóval utaztak, amikor fegyveres szakadárok feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában.

Az UNIAN hírügynökség azt írta vasárnap, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) fényt derített arra, hogy orosz kozákok látják el fegyverekkel a kelet-ukrajnai szakadárokat, és ugyancsak nekik van közük az utóbbi EBESZ-misszió elrablásához. Az SZBU egy lehallgatott telefonbeszélgetés alapján állította ezt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?