Szeptemberben csökkent a német infláció

infláció k

Szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán publikált végleges adatai szerint az ukrajnai háború kezdete óta a legalacsonyabbra csökkent az infláció Németországban.

A fogyasztói árak szeptemberben az egy évvel korábbit 4,3 százalékkal haladták meg, az előzetes adatnak megfelelően. Augusztusban és júliusban még hat százalék felett volt az infláció, 6,4 és 6,2 százalékon.

„Az inflációs ráta az ukrajnai háború kezdete óta a legalacsonyabb szintre csökkent. Ugyanakkor továbbra is magas" – mondta Ruth Brand, a Destatis elnöke, hozzátéve: „az élelmiszerek drágulása továbbra is különösen érezhető a fogyasztók számára".

Az energiatermékek árai szeptemberben 1,0 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában, az augusztusi 8,3 százalék után. Az energiaárak emelkedése mértékének a csökkenése bázishatásra vezethető vissza. A villamos energia szeptemberben azonban még ezzel együtt is 11,1 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban,  A távfűtés ára viszont csak kismértékben, 0,3 százalékkal emelkedett. Egyes energiatermékek esetében az árak azonban szeptemberben bázishatás miatt alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A földgáz ára például 5,3 százalékkal, az üzemanyagok ára 6,0 százalékkal. Különösen a könnyű fűtőolaj lett olcsóbb, ára 26,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az élelmiszerárak szeptemberben 7,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest. Bár az áremelkedés ismét lassult, mert augusztus 9,0 százalékos, júliusban pedig 11,0 százalékos volt az éves emelkedés, számos élelmiszercsoport esetében még mindig jelentősen meghaladta az átlagot. A fogyasztóknak 15,3 százalékkal kellett többet fizetniük a cukorért, lekvárért, mézért és egyéb édességekért, valamint 12,0 százalékkal többet a kenyér- és gabonakészítményekért. Másrészt az étkezési zsírok és olajok 14,2 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, főként a vaj 29,0 százalékos, valamint a napraforgóolaj, repceolaj és hasonlók 16,6% százalékos árcsökkenése miatt.

Szeptemberben az inflációs ráta az energia nélkül 5,0 százalék volt. Az élelmiszer és energia nélküli inflációs ráta (maginfláció) 5 százalék alá csökkent, 4,6 százalékra, ami egyrészt azt mutatja, hogy az élelmiszerárak egyértelműen alakítják az általános inflációt, másrészt pedig azt, hogy az egyéb áruszektorok inflációja továbbra is magas.

Szeptemberben a Destatis végleges adatai alapján az előzetes kalkulációnak megfelelő 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző havihoz képest Németországban. Havi bázison augusztusban is 0,3 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex.

Havi bázison az energiaárak 0,8 százalékkal emelkedtek. Különösen az ásványolajtermékek drágultak, 2,5 százalékkal, ezen belül a fűtőolaj 6,0 százalékkal, az üzemanyagok 2,2 százalékkal. A földgáz ára viszont 1,2 százalékkal lett olcsóbb havi bázison. Az élelmiszerek árai összességében enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, ezen belül a gyümölcsöké 1,4 százalékkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?