Székelyföldi terrorvád: házi őrizetben a vádlottak

Bukarest |

<p>Házi őrizetre enyhítette a román legfelső bíróság a december óta előzetes letartóztatásban lévő Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője elleni kényszerintézkedést, a döntés jogerős - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség.</p>

A HVIM erdélyi aktivistáit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) május 19-én emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merénylet kísérletével, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt a két említett bűncselekményre való felbujtással vádolják.

Az ügyészség szerint gyilkoló erejű bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM székelyföldi vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, valamint arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez.

A vádiratban a DIICOT arra kéri a bíróságot, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában jogi személyiséggel nem rendelkező HVIM-et, valamint a Romániában is bejegyzett Szent László Serege Egyesületet. Az erdélyi magyar lapok szerint az ügyészek a román közvélemény érzelmeire is hatni próbáltak azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét, valamint Nagy-Magyarország visszaállításának a veszélyét hangoztatják.

A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal demonstrációt rendeztek Kézdivásárhelyen, amelyek résztvevői a vizsgálati fogságba helyezettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezték ki. A vádemelés után a HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezetek májusban újabb tüntetésen fejezték ki szolidaritásukat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal.

A román hatóságok Beke Istvánt tavaly december elején, Szőcs Zoltánt pedig a hónap végén tartóztatták le. Az érdemi tárgyalás még nem kezdődött meg: a per még előzetes szakaszában van, amelynek során a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrzi a vádirat törvényességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?