Szegények "menete az igazságosságért" Indiában

Újdelhi |

<p>A legszegényebb indiaiak tízezrei, közöttük különböző törzsek tagjai és "érinthetetlenek" 350 kilométeres gyalogos menetre indultak szerdán Újdelhibe, hogy jogaikat követeljék és elítéljék kimaradásukat a gazdasági fejlődésből.</p>

"A menet az igazságosságért" a közép-indiai Gválijarból indult és a tervek szerint 26 nap múlva érkezik Újdelhibe – közölték a megmozdulás szervezői. A tüntető menetet a nincstelen indiaiak társadalmi igazságossághoz való jogáért küzdő Ekta Parisád mozgalom kezdeményezte.

"Mintegy 35 ezer ember volt Gválijarban, és reményeink szerint mire a menet eléri Újdelhit, a számuk eléri a százezret" – mondta a mozgalom szóvivője, Anis Thillenkeri.

A Mahatma Gandhi által India függetlenségéért indított 1930-as "sómenet" mintájára szervezett megmozduláshoz kétezer indiai szervezet csatlakozott.

"Azt kérjük, hogy a mezőgazdasági területeket kizárólag mezőgazdasági célra hasznosítsák és agrárreformokat akarunk" – mondta a szóvivő.

India 1,2 milliárdos népességének 73 százaléka mezőgazdaságból él. A lakosság jelentős rétegei arra panaszkodnak, hogy kimaradtak Ázsia harmadik legnagyobb gazdasági hatalmának gazdasági fejlődéséből.

Indiában az elmúlt években több jelentős ipari terv megvalósítását halasztották el, vagy mondtak le róla a telekszerzés kapcsán a helyi lakossággal kialakult viták miatt.

A menet résztvevői a jólétet és a békét jelképező zöld és fehér zászlók alatt öt szövetségi államon haladnak át.

2007-ben már volt egy hasonló, az "igazságosságért" szervezett menet Indiában, ezen 25 ezren vettek részt, közöttük az adósságaikat nyögő, földhöz jutást követelő parasztok. A menetelés közben tizenegy ember halt meg.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?