Százezer terrorista

Washington/Párizs. Hamid Karzai, az ideiglenes afgán kormány feje, aki még vasárnap Washingtonba érkezett, a terrorellenes harcról és hazája újjáépítéséről kezdett tárgyalásokat tegnap az amerikai vezetőkkel.

Washington/Párizs. Hamid Karzai, az ideiglenes afgán kormány feje, aki még vasárnap Washingtonba érkezett, a terrorellenes harcról és hazája újjáépítéséről kezdett tárgyalásokat tegnap az amerikai vezetőkkel. Karzai – aki még indulása előtt fogadkozott, hogy az adományozók által Afganisztánnak ígért 4,5 milliárd dollárnyi segélyt „értelmesen” fogják felhasználni – látogatásának legfontosabb tegnapi programpontja a George Bush elnökkel megtartott találkozó volt. Megfigyelők emlékeztettek arra, hogy az egyik legkényesebb kérdés az amerikaiak afganisztáni bombázásainak folytatása. Karzai előzőleg egyik nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy az amerikaiaknak mindaddig Afganisztánban kellene maradniuk, amíg teljesen fel nem számolják az al-Kaida terrorszervezetet.

Amerikai különleges egységek tegnap hajnalban megrohamoztak egy kandahári kórházat, amelyben az al-Kaida harcosainak egy csoportja még decemberben elbarikádozta magát. Richard Cheney amerikai alelnök szerint százezer terroristát képezhettek ki az al-Kaida táboraiban. Az ABC-tévének elmondta, hogy bin Laden terrorszervezete akár 65 országban is gyökeret verhetett. A titkosszolgálatok al-Kaida-sejteket derítettek fel Nagy-Britanniában, Olaszországban, Malajziában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken. Cheney feltételezte, hogy bin Laden még él, mert „ha halott lenne, akkor több jel utalna erre. Nagyobb lárma lenne az elhunyta és szervezetének sorsa körül.” Az alelnök úgy vélte, hogy az USA előbb-utóbb elfogja bin Ladent. Annál jobban nyugtalanítja őt az al-Kaida sejtjeinek felszámolása. Bin Laden egymagában nem különösebben veszélyes, világméretű terrorszervezetével együtt annál inkább – fejtegette.

A Le Figaro szerint hét francia állampolgár található a Guantánamo bázisra szállított 158 al-Kaida-harcos között, Franciaország azonban ezt egyelőre vonakodik hivatalosan elismerni. A lap szerint az amerikai hatóságok már egy hete Párizs tudomására hozták a foglyok személyi adatait, a párizsi külügyben és a miniszterelnöki hivatalban azonban homályos okokból egyelőre feltűnő hallgatás övezi a témát. A Le Figaro furcsállja a francia hatóságok feszengő magatartását, különösen abban az összehasonlításban, hogy Tony Blair brit kormányfő már a múlt héten nyilvánosságra hozta a guantánamói rabok között található négy brit állampolgár nevét. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?