Szavazat-újraszámlálás lesz Iránban?

Teherán |

<p>Az iráni Őrök Tanácsa kedden bejelentette, hogy a vitatott szavazókörökben kész újraszámolni az elnökválasztáson leadott voksokat - jelentette a teheráni állami televízió.</p>

Az Őrök Tanácsa az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb testülete; feladatai közé tartozik a választási eredmények hivatalos jóváhagyása is. A televízió beszámolója szerint a testület hozzátette, hogy az újraszámlálás módosíthatja a jelöltek közötti szavazatarányt, ugyanakkor a Tanács szóvivője azt is közölte, hogy nem tesznek eleget a reformisták követelésének, és nem érvénytelenítik a választást.
    Az Őrök Tanácsának bejelentése egy nappal azután hangzott el, hogy Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője elrendelte a választási visszaélésekről szóló ellenzéki vádak kivizsgálását.
    A Tanács aznap közölte, hogy két vesztes elnökjelölt óvta meg a hivatalos végeredményt: Mir Hoszein Muszavi volt kormányfő, a mérsékelt ellenzék vezetője, valamint Mohszen Rezai, a nagyhatalmú Forradalmi Gárda egykori parancsnoka. Csalásra hivatkozva mindketten vasárnap fordultak hivatalos beadványban a testülethez. Muszavi az elnökválasztás eredményének megsemmisítését kérte az Őrök Tanácsától, de úgy nyilatkozott, hogy nem igazán derűlátó a 12 tagú testület döntését illetően. A tanács állítólag kedden személyesen is meghallgatja Moszavit, és a találkozón jelen lesz Rezai is.
    Mir Hoszein Muszavi - a Nyugaton mérsékeltként emlegetett, a politikai életbe húsz év elteltével visszatért volt miniszterelnök - a választás napján, pénteken késő este azt közölte, hogy kampánystábjának információi szerint nagy különbséggel megnyerte a szavazást. Munkatársai a voksok 65 százalékának megszerzéséről beszéltek. Nem sokkal később azonban az országos választási bizottság a hivatalban lévő elnököt nyilvánította a győztesnek. Ahmadinezsád a választási bizottság szerint a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg, legfőbb riválisa, Muszavi pedig mindössze 33,75 százalékot kapott.
    Muszavi nem fogadja el a kihirdetett eredményt, és azt állítja, hogy szabálytalanságok voltak sok olyan szavazókörben, ahova nem jutottak el megfigyelők a belügyminisztérium hibájából. Ez egyedül a fővárosban a szavazókörök negyven százalékát jelenti. Ráadásul 7 millióval több szavazólapot osztottak szét, mint amennyire szükség volt, viszont akadtak olyan szavazóhelyiségek is, ahol sok szavazólap hiányzott - hangoztatja az ellenzéki politikus. Ahmadinezsád és az iráni belügyminisztérium egyaránt tagadja, hogy csalások történtek volna a voksoláson.
    A hivatalos végeredmény közzététele után, szombaton - szemtanúk szerint az 1979-es iszlám forradalmat idéző - ellenzéki tiltakozó megmozdulások kezdődtek Teheránban. A belügyminisztérium hétfőn betiltott minden Muszavit támogató gyűlést vagy felvonulást, aznap mégis több százezren vonultak föl az iráni fővárosban a választási csalások ellen tiltakozva. A rendfenntartó erők hétfő este összecsaptak a tüntetőkkel, az állami rádió szerint hét tiltakozó életét vesztette és sokan megsebesültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?