Szaúd-Arábia több millió dolláros jóvátételt adott Hasogdzsi gyerekeinek

hasogdzsi
Washington |

Házakat és havi járandóságot kap a meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi négy gyereke; az illetményekről Szalmán szaúd-arábiai király döntött - írja a The Washington Post című amerikai napilap szaúd-arábiai hatósági forrásokra és családtagokra hivatkozva.

 

Az újság, amelynek Hasogdzsi is a munkatársa volt, úgy tudja, az ingatlanok a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda városában találhatók, és egyenként csaknem négymillió dollárt érnek. Emellett az újságíró négy felnőtt korú gyerekének "öt számjegyű" összeget folyósítanak majd havi rendszerességgel, ami tovább emelkedhet a Hasogdzsi meggyilkolásával vádolt emberek januárban kezdődött és jelenleg is tartó bírósági pere alatt.

Az újság úgy véli, a kompenzációval Rijád igyekszik csillapítani Hasogdzsi családjának a felháborodását. Az ügy tavaly októberi kirobbanása óta a családtagok valóban kerülik a feltűnést: Szaláh Hasogdzsi, a legidősebb fiú tavaly novemberben újságíróknak azt mondta, bízik a szaúd-arábiai igazságszolgáltatásban és Szalmán király ígéretében, miszerint mindenkit, akinek köze volt a gyilkossághoz, igazságszolgáltatás elé állítanak. A lap értesülései szerint a három, az Egyesült Államokban élő testvérével ellentétben Szaláh a királyságban szeretne maradni.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusára, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések szerint Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. A gyanúsítottak elleni per januárban kezdődött, azóta pedig a szaúdi kormány többször hangsúlyozta, hogy belpolitikai ügynek tekinti a történteket. Sokan azonban, köztük az ügy kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő a szaúdi trónörököst, Mohamed bin Szalmánt tartja a felbujtónak.

Hasogdzsi földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?