<p>Washington. Obama nyert, de Romney sem vesztes. Legalábbis ez a véleménye több politológusnak, mert mindketten bizonyították, hogy alkalmasak főparancsnoknak. A CBS és CNN villámfelmérése szerint is Barack Obama nyerte az elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.</p>
Szállóige született a lóról és szuronyról
ÖSSZEFOGLALÓ
A CBS szerint az elnök 53:23 arányban bizonyult jobbnak republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál. A megkérdezettek 24 százaléka szerint a szópárbaj döntetlenre végződött. A CNN azt állapította meg, hogy Obama 48:40 arányban nyerte meg az összecsapást, amelyet a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen rendeztek meg.
Obama felrótta riválisának, hogy a közelmúltban nem az al-Kaidát, hanem Oroszországot nevezte az Amerikát fenyegető első számú veszélynek, és az irakitól az afganisztáni kivonulásig egy sor kérdésben folyamatosan változtatja az álláspontját. Romney pedig a jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikáját hibáztatta Amerika presztízscsökkenéséért, Obama határozatlanságát pedig azért, hogy a kezdetben biztató közel-keleti változások az iszlamista szélsőségesek befolyása alatt negatív irányba fordultak.
Az Obama által bevitt tiszta ütést sokáig fogják emlegetni. Amikor Romney azzal érvelt, hogy az amerikai hadiflotta kisebb, mint amilyen a 1917-ben volt, Obama kijelentette, hogy az amerikai haderőnek hasonlóképpen kevesebb lóra és szuronyra van szüksége, mint akkoriban.
Nem értettek egyet abban, hogy Amerika számára mi jelenti a legnagyobb jövőbeni fenyegetést. Obama az iszlamista szélsőségesek terrorizmusát, Romney pedig a nukleáris fegyverekkel rendelkező Iránt nevezte meg fő ellenségként. Egy iráni támadás esetén mindketten Izrael segítségére sietnének és megakadályoznák Teheránt a nukleáris fegyverhez jutásban. Egyetértettek abban is, hogy folytatni kell a terroristák elleni dróntámadásokat.
A liberális The New York Times (NYT) szerint a vitában furcsa szerepcsere történt, mert Mitt Romney békésen érkezett, Obama pedig olyannak tűnt, mint egy keményvonalas republikánus. „Mindketten arra törekedtek, hogy a másikat megbízhatatlan főparancsnokként állítsák be egy veszélyes korszakban” – írta a lap.
A The Washington Post értékelése szerint a harmadik elnökjelölti vitát Obama uralta. A következő napokban a média leginkább azt fogja idézni tőle, hogy ellenfelének külpolitikai gondolkodásmódjában a 80-as évek köszönnek vissza, és „a lovakra és a bajonettekre” való utalással megkérdőjelezte riválisának szakértelmét a modern haditechnika terén. A lap elemzője úgy véli: Obama olykor túl hevesnek – az elnöki tisztséghez nem méltónak – mutatkozott, viszont a demokraták éppen ezt akarták az első vitában mutatott „jéghideg” szerep után.
A konzervatív The Wall Street Journal úgy látta, az elnökjelöltek által választott stílus miatt most nehezebb megállapítani, kinél volt az előny, mint az első két vitában. A lap szerint Obama, aki elvesztette az első szópárbajt, a polémiában mindvégig harciasabbnak mutatkozott, Romney pedig, aki átfogóan bírálta az elnöknek a külpolitikában mutatott szerepét, megpróbált a vita fölé emelkedni, s többször előfordult, hogy nem vitatkozott Obama érveivel. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.