Szabadlábra helyezik a volt miniszterelnök kabinetfőnökét

<p>Szabadlábra helyezik Jana Nagyovát, Petr Necas volt miniszterelnök kabinetfőnökét, Ondrej Páleníket, a cseh katonai titkosszolgálat egykori igazgatóját és Roman Bocek volt miniszterhelyettest; mindhármukat azért vették június közepén vizsgálati fogságba, hogy ne befolyásolhassák ügyük kivizsgálását.</p>

A három vádlott szabadlábra helyezéséről fellebbezésük alapján az ostravai kerületi bíróság döntött pénteken. A testület szerint időközben az érintett tanúkat kihallgatták, s így már nem áll fenn annak veszélye, hogy a vádlottak befolyásolhatnák őket - magyarázta a döntést Lucie Böhmová, az ostravai bíróság szóvivője.
    Nagyovát korrupció megszervezésével és hivatali visszaéléssel vádolják a hatóságok. A másik vád ellene az, hogy Nečas feleségének törvénytelen megfigyelésére utasította a katonai hírszerzést. A válófélben lévő volt kormányfő a közelmúltban nyilvánosan elismerte, hogy élettársi viszonya van Nagyovával.
    A cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának június 13-án végrehajtott akciója során nyolc embert vettek őrizetbe, s közülük hatan vizsgálati fogságba kerültek. A botrány következtében a Nečas-kormány távozni kényszerült.
    Lényegében két bűnügyről van szó, s Nagyová mindkettőben vádlott.
    Az első bűnügyben három volt polgári demokrata képviselő, továbbá Nečas, Nagyová és Bocek szerepel. A három volt parlamenti képviselőt - Petr Tluchor, Ivan Fuksa, Marek Snajdr - azzal vádolják, hogy tavaly ősszel jól fizetett gazdasági pozíciókért lemondtak képviselői mandátumukról, hogy ezzel lehetővé tegyék a kormány sokat vitatott reformcsomagjának parlamenti elfogadását. A funkciókat állítólag Nečas ígérte meg, míg Nagyová és Bocek tárgyalt a képviselőkkel.
     Az államügyészség és a rendőrség a kormányfő és a képviselők megállapodását korrupciónak minősítette, míg a legfelsőbb bíróság e heti döntése szerint a tavalyi megállapodás nem minősíthető korrupciónak, s ezért elrendelte az érintettek szabadon bocsátását. Mindhárom volt képviselő már szabadlábra került. A legfelsőbb bíróság döntését a képviselői mentességgel indokolta. Cseh politikai és szakértői körökben azonban folyik a vita az ügy értelmezéséről.
    A másik ügy Nečas volt kormányfő feleségének törvénytelen megfigyelése. Ebben Nagyová, valamint a cseh katonai hírszerzés volt és mai igazgatója szerepel. A hatóságok szerint Nagyovának nem volt joga utasítani az igazgatókat Radka Nečasová megfigyelésére, míg az igazgatók azzal sértettek törvényt, hogy a jogtalan kérést végrehajtották.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?