Sydney-ben bővítik a rendőrség jogkörét a korlátozó intézkedések betartatása érdekében

koronavírus ausztrália

Kibővítik a rendőrség jogkörét Sydney-ben és további katonákat rendelnek a városba a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hatékonyabb betartatása érdekében - derül ki a The Australian című újság csütörtöki híradásából.

A bejelentés szerint a rendőrségnek joga lesz visszafordítani azokat, akik megpróbálják elhagyni az immár hét hete zárlat alatt lévő várost.

Új-Dél-Wales állam fővárosában (amely egyúttal az ország legnépesebb városa is) a karantén ellenére továbbra is nő a regisztrált fertőzöttek száma, sokan pedig a járvány elszabadulásától tartanak, miután az állam több városából jelentettek fertőzötteket.

A Sydney-i rendőrség munkáját már 300 fegyvertelen katona segíti, akiknek a feladata elsősorban a fertőzötteknél elrendelt karantén ellenőrzése.

Új-Dél-Walesben szerdán 344 esettel ismét rekordot döntött a regisztrált fertőzöttek napi növekménye.

A szomszédos Victoria államból 21 fertőzöttet jelentettek, eggyel többet, mint előző nap. Az állam fővárosában, Melbourne-ben augusztus 19-ig meghosszabbították a zárlatot.

Mindeközben a Canberra Times című ausztrál újság szintén csütörtökön arról számolt be, hogy várhatóan zárlatot hirdetnek Canberrában is, miután több mint egy éve óta először regisztráltak fertőzöttet a fővárosban. Az újság értesülése szerint csütörtök reggel rendkívüli kormányülést hívtak össze az ügyben.

Ausztrália 2020-ban karanténnal és határzárral igyekezett megfékezni a járványt, hónapokig sikerrel. Az országban jelenleg a vírus delta variánsa terjed, ennek nyomán több régióban ismét szigorú korlátozásokat vezettek be. Az oltási kampány ugyanakkor csak lassan halad, részben azért, mert még mindig sokan vannak, akik nem akarják felvenni az oltást.

A 16 éven felülieknek csupán körülbelül a 24 százaléka vette fel eddig az oltás mindkét adagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?