Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz

Tobias Billström

Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz dacára Törökország azon döntésének, hogy egyelőre csak Finnország csatlakozását ratifikálja – jelentette ki pénteken Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva.

„A kérdés, nem az, hogy Svédország NATO-tag lesz-e, hanem az, hogy mikor” – szögezte le Billström. „Ami a biztonságunkat illeti, a helyzetünk most jobb, mint amikor előterjesztettük csatlakozási kérelmünket” – tette hozzá.

„Mint arra számítottunk, Törökország elfogadja Finnország kérelmét, de Svédországét nem, és erre felkészültünk” – mondta. „Ez azonban a helyzet olyan alakulása, amelyet nem akartunk... katonai integrációnk a NATO-ba, illetve együttműködésünk Finnországgal folytatódik” – fűzte hozzá.

Recep Tayyip Erdogan török elnök finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel tartott megbeszélését követően pénteken Ankarában bejelentette, hogy Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához. Erdogan ugyanakkor jelezte, hogy Svédország NATO-csatlakozását illetően negatív a megítélése, miután Stockholm még nem adta ki Ankarának azt a mintegy 120 „terroristát”, akiket Törökország követel.

Billström arról is beszélt, hogy Svédország mindent teljesített a tavaly június 28-án Madridban aláírt török-svéd-finn háromoldalú memorandumban foglalt vállalásokból. Hangsúlyozta: Stockholm a megállapodásban foglaltaknál se kevesebbet, se többet nem hajlandó megtenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?